Friday, November 23, 2007

inspiráció és motiváció 20071121

2007-0517 -0624 Látomásos realizmus, Budapest Galéria Kiállítóháza

link

„A kiállítás olyan életműveket, illetve életművek egyes periódusaiból válogatott műveket gyűjt egybe az 1950-es évek elejétől az 1980-as évek közepéig, melyek a figuratív-látomásos realizmus különböző változatait képviselik. Zömmel olyan nonkonform művészekről van szó, akik csak kényszerűen, alkalmilag (és sikertelenül) vagy sehogyan sem illeszkedtek a korszak hivatalos-intézményes művészeti életéhez, és utóbb kívül maradtak a hatvanas évektől megindult újavantgárd mozgalmakon is. A hivatalos művészetfelfogás számára „formalizmusuk”, „szürrealizmusuk” volt elfogadhatatlan; az újavantgárd számára – a hard edge, a pop-art majd a konceptualizmus perspektívájából – figuratív-látomásos-narratív képfelfogásuk tűnt korszerűtlennek. Evvel a „kettős kirekesztettséggel” többnyire együtt járt a marginalizáltság, s következett belőle utóbb a – kilencvenes évektől a modernizmus (elsősorban a hatvanas-hetvenes évek újavantgárd mozgalmainak) szemszögéből újraírt – művészettörténeti kánonból való kimaradás.
A jelenséghez sorolható egyetlen mester, akit a hazai kánon befogadott: a hetvenes évek végén felfedezett Román György. A többiek sorsa a gyakran pszichotikus traumákhoz, tragédiákhoz is vezető értetlenség, társtalanság, elfeledettség lett. A Kassán illetve Losoncon alkotó Jakoby Gyula és Szabó Gyula pályájuk különböző szakaszaiban aktív résztvevői voltak a csehszlovákiai művészeti életnek anélkül, hogy művészetük akárcsak regionális kontextusba is került volna. Igazi jelentőségük felismerése a nyolcvanas évekhez köthető.
A kiállítás kísérlet egy mindeddig észrevétlenül maradt értékteremtő folyamat, egy lappangó festészeti tendencia összefüggéseinek kitapintására és rekonstrukciójára.”
Bemutatott művészek: Bolmányi Ferenc (1904-1990), Hrabéczy Ernő (1894-1953), Jakoby Gyula (1903-1985), Jánossy Ferenc (1926-1983), Kovásznai György (1934-1983), Mersits Piroska (1926-1988), Román György (1903-1981), Sugár Gyula (1924-1991), Szabó Gyula(1907-1972). életrajzok
(Kovásznay György: Cím nélkül, 1980-83)

Labels:






<< Home

This page is powered by Blogger. Isn't yours?